egyszer voltam férjnél
9 év együttélés utolsó 2 éve volt. gyerekként jöttünk össze, felnőttként szakítottunk és váltunk el.
most átgondoltam mi lett volna ha nem jövünk rá, hogy már nem úgy szeretjük egymást és a házasságunk totál felesleges. valószínűleg gyorsan szültem volna egy gyereket, felelőtlenül, magamnak. a gyereket biztos szeretnénk, ő lenne az egyetlen jó összetevője az egésznek, közben azért elég szarul élnénk, a férjem iszonyú boldogtalan lenne mert szar helyen kéne dolgoznia hogy eltartson minket, közben meg csalnánk egymást agyba főbe, hogy valami örömhöz is jussunk néhanapján. kábé.
ehhez képest most ez a volt férjem az egyik legjobb barátom, és nem kevés érdeme van abban, hogy a 7 éve tartó bűnös kapcsolatom kisebb nagyobb zökkenőkkel ugyan, de boldogan halad tovább, és amióta megszületett a fiunk, akinél nyitottabb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb és érzelmileg fejlettebb másféléves a világon nincs, és mi olyan apa és anya lettünk, amikről álmodni sem mertünk sosem, a világ a lehető legkerekebb világ lett.
na tessék, ráadásul most én is annyira fölbasztam magam, hogy még a gyomrom is fáj, köszönjük emőke! és erős késztetést érzek arra, hogy emőke fejét méltósággal veregessem bele valami sarkába de azonnal.
